Klubunk 2016. évi nagykirándulásának úticélja Szlovénia volt. A 21 bátor POK tag 2016. október 7-én buszra szállt és hat napon keresztül élte a turisták „nehéz” életét. Az utazás szervezését ismét Matviján Júlia vállalta magára, aki élményekkel és ingerekkel teli programról gondoskodott számunkra. Keresztül-kasul jártuk ezt a szomszédos, kicsi, aranyos, gyönyörű országot. Megnéztük Szlovénia fővárosát Ljubjanát, jártunk Ptujban, Bledben, Mariborban, Radovicában, Kamnikban, de még a szomszédos Triesztbe is átugrottunk egy félnapra. És ha már ott jártunk, természetesen meglátogattuk a szépséges Miramare parkot és kastélyt, ahol Ferdinánd Miksa főherceg, az osztrák Ferenc József császár testvére, és Miksa felesége, Sarolta élt. Végig haladva a szlovéniai tengerparti szakaszon, gyönyörködtünk az ország legfontosabb kikötővárosában, Koperben és a mini-Velencének is nevezett Piranban Megnéztük a Secovlje sólepárlót, ahol a mai napig ugyanazzal a módszerrel állítják elő a sót, mint több száz évvel ezelőtt, Izolában pedig közvetlenül a tengerparton volt a szállásunk. Bár a 2864 méter magas Triglav megmászására nem vállalkoztunk, voltak szintkülönbséges programjaink is, jártunk fent és lent is: felmásztunk a Savica vízeséséhez és leereszkedtünk a Postojnai cseppkőbarlangba. Ezután pedig meglátogattuk a magas sziklába vájt, több mint 700 éves Predjami várat, és tornyának legfelső szintjéről megcsodáltuk a Karst régió panorámáját. Ez a hatszintes sziklavár a legnagyobb ilyen a világon, még a Guiness rekordok könyvében is szerepel. Bármerre jártunk, sehol se hagytuk ki a helyi gasztronómiai érdekességek kipróbálását. Megkóstoltuk az igazi bledi krémest és a bohinji sajtokat. A kamini Alpok lábainál, a Kaminska Bistrica folyócska forrásánál pedig alpesi házi sajtok kóstolgatása után egy hangulatos vadászházban erdei gombalevest és frissensült helyi folyami pisztrángot ebédeltünk. Lokev városkában egy sonkagyárban a füstölés nélkül, sózással, szárítással készülő prsut kóstolásában, Piranban sós csokoládé ízlelésében, Mariborban pedig Európa legrégebbi szőlőtőkéjének szomszédságában borkóstolóban volt részünk. A sok szép program közül talán a legemlékezetesebb marad a bledi tavi kirándulás, amikor egy speciális vízi járművel, a pletnával meglátogattuk a tó közepén lévő szigeten ékeskedő búcsújáró templomot. A programok nagyon szervezetten követték egymást, és olyan sok volt belőlük, hogy utólag magunk is alig hisszük, hogy annyi minden belefért ebbe a 6 napba.

Utazás közben igyekeztünk megtanulni pár szót szlovénül, végül is szláv nyelv, akár az orosz. Azt tapasztaltuk, hogy azonos hangzású szavaknak gyakran ellentétes jelentésük van a két nyelvben. Csak egy példa okán, ugyan az a szó az oroszban szégyenletest jelent, míg a szlovénben figyelmest, de voltak ennél erősebb példák is. Jókat nevettünk ezen.

Nagyon megkedveltük a Magyarországgal szomszédos országot, élveztük a szlovén vendégszeretetet, nemzeti konyháját, egyszerűen szerelmesek lettünk Bled városába és a tóba. De a legfontosabb az, hogy együtt voltunk, egy csapat voltunk és nagyon jól éreztük magunkat.

A rengeteg fotóból, amit készítettünk, itt láthattok néhányat.

Szucsán Marina

2016. június 11-én tartottuk meg a „nyári szünet” előtti utolsó rendezvényünket, amit általában szezonzáró pikniknek nevezünk. Az idén az ürgemezei úton lévő Fakocsmát választottuk a piknik helyszínéül, ahol a tulajdonosok pávákat és aranyfácánokat is tartanak. Bár a meteorológusok erre napra esővel fenyegetőztek, szerencsére ezúttal tévedtek, egy csepp eső se zavarta meg a piknikezést, egész nap szépen sütött a Nap. Így jó hangulatban sütögettük meg a különféle húsokat, zöldségeket, amit persze utána jóízűen el is fogyasztottunk. Jókat beszélgettünk és gitárkísérettel régi orosz dalokat énekelgettünk. Igazán jól éreztük magunkat!

Nézzétek meg a pikniken Wollner Pali által készített fotókat.

Szucsán Marina

A Halhatatlan Ezred mozgalom a 2012. évben született Oroszország Tomszk városában a nép kezdeményezésére, amikor a Győzelem napján a felvonulás résztvevői első alkalommal kivitték magukkal a háborúban elesett hozzátartozóik képeit. Az ötlet annyira jónak bizonyult, hogy azóta egyre több oroszországi város szervezi meg a Halhatatlan Ezred felvonulást. Sőt, a mozgalom túlnőtt Oroszország határain, világszerte egyre több országban került átvételre ez a kezdeményezés. A 2016. évben becslések szerint 85 orosz településen mintegy 12 millió orosz állampolgár vett részt a felvonuláson. A Második Világháború 20 millió szovjet polgár életét követelte. Ritka az a család, ahol nincs áldozat. A hálás utódok viszik a hozzátartozóik képeit, jelezve ezzel, hogy senki és semmi nincs elfelejtve, így a háborúban elesett katonák szinte részesei a győzelmi felvonulásnak, a Halhatatlan ezred katonái az elesett áldozatok.

Az idei majális sok szempontból hasonlított a korábbi évekhez, de a POK számára újdonságokat is hozott. Ezek közül az egyik legalapvetőbb, hogy korábbi „örökös” főszakácsunk, Kern Laci nyugdíjba vonult ebben a szerepében is.  Szerencsére a főszerepre - némi vezetői ráhatással - sikerült megnyerni egy új bátor vállalkozót Szőke Attila személyében, aki a főkukta Takács Józsi segítségével nagyon finom pörköltet főzött nekünk. Persze, amíg az ebédig eljutottunk, számos akadályt kellett venni (sátorépítés, a főzés előkészítő munkái), amiben talán minden eddiginél többen vettek részt a klub tagjai közül. Külön öröm, hogy a fiatalabb generáció (gyerekeink) is szép számmal megtisztelte jelenlétével csapatunkat. Vendégünk is volt, Szása Fomin, az ASE kosárlabdázója személyében. Az ebéd elfogyasztása alatt és után jókat beszélgettünk, tapsoltunk a Tűzvirág együttesnek és jó hangosan megéljeneztük Turánszki Lariszát, aki nívó díjat kapott.

Paksi Orosz Klub képviselői részt vettek az Orosz Honfitársak Koordinációs Tanácsa által megszervezett és 2016.04.09-én a Budapesti Orosz kulturális Központban megtartott X. konferencián. A konferencia a „Külföldön élő orosz nők sorsa” témával foglalkozott.

A konferenciát Kern Tatyjana, a Koordinációs Tanács elnöke nyitotta meg. Megnyitó szavaiban beszélt a konferencia témájának aktualitásáról, hiszen a Magyarországon élő oroszok és oroszul beszélők jelentős többségét nők alkotják. A nők többnyire házasságkötés útján kerültek Magyarországra. Az itt élő nők 90%-a rendelkezik felsőfokú végzettséggel. A konferencia hivatalos megnyitását előadások követték. A Koordinációs Tanácshoz tartozó egyesületek képviselőinek előadásában összesen 12 prezentáció hangzott el a Magyarországon élő nők egyedi sorsáról. Megismerkedhettünk egy orosz hölgy tanári pályafutásával, egy három generáció óta orvosi szakmát űző családdal, egy híres orosz operaénekesnő és egy 94 éves II. világháborús veterán sorsával.