A szokásos nyári uborkaszezon után 2018. október 6-án beindítottuk az őszi klubéletet. Az éves programmal összhangban megtartottuk a klubos tekeversenyt a paksi Tekézőben, immár második alkalommal. Sajnos, a résztvevők létszáma ezúttal nem döntött rekordokat, mindössze egy tucatnyi klubtag vállalkozott arra, hogy kipróbálja magát a tekepályán. Szerencsére, csatlakozott hozzánk egy tucatnyi meghívott ASZE vendég is, többnyire családostul. Így hát összességében a tavalyihoz hasonló létszámmal kezdtük a meghirdetett egyéni alapversenyt. A 21 versenyző mindegyike 10 gurítást irányított a tekebábuk felé egymás után. Különösen lelkesek voltak az ASZE-s vendégek. Bár a sportban legfontosabb a részvét, azért felsoroljuk a második klubos tekeverseny győzteseit. A lányok kategóriában Turánszki Natasa lett az első, a nők kategóriában Kurucsó Ilona nagy harcban ugyan, de megvédte tavalyi elsőségét. A férfiak között pedig ezúttal Dobó József bizonyult a legeredményesebbnek. Sajnos, a fiú kategóriában nem volt induló. Az alapversenyt követte a csapatverseny, ahol a POK csapata az ASZE csapattal mérte össze tudását 5-5 fő részvételével. Az 50 dobásos versenyben az ASZE-sok nagyon belejöttek a tekézésbe, a végén jelentős előnnyel nyerték meg a csapatversenyt. Gratulálunk a győzteseknek. 

Persze, az est folyamán nemcsak tekéztünk, hiszen mind a verseny előtt, mind utána várt ránk a résztvevők által hozott finom saláták és italok elfogyasztása. Közben pedig ismerkedtünk az orosz vendégekkel, illetve meséltük egymásnak a nyári élményeinket. Akik ott voltak, arra a véleményre jutottak, hogy a harmadik tekeversenyre is eljönnek majd. [Fotók]

Dobó J.